MetroBlogger

A földi lét alapvető szükséglete a víz. Az emeberi szervezet, a bolygó,a sejtek, a növények és még a kövek is tartalmaznak vizet. Van víz a vulkánokban, a világűrben, a csillagközi térben és más bolygókon is. Persze nem mindenhol édesvíz formájában.
Kontinensünk vízhálózata igen fiatal, az utolsó eljegesedést követően alakult ki. A félszigetekre bomló és hegységekben gazdag nyugati területeken nem alakultak ki hatalmas, összefüggő vízgyűjtő területek, így a leghosszabb folyók a Kelet-európai-síkságon futnak Kivétel a Duna, mely Európa második legnagyobb folyólya. Vízgyűjtó területe nagyjából megegyezik a történelmi Magyarország területével. Európa összvízkészletének mintegy 1/4!-e a Fekete-tenger vízgyűjtő területein található, melynek szintén legfontosabb folyólya a Duna. Továbbá a Dnyeszter, Dnyeper és a Don melyeknek deltatorkolatuk van, gazdálkodásra alkalmasak.
A kontinens kicsinysége és a partvonal tagozottsága nem kedvezett a nagy folyamok kialakulásának. Vizei főként az Atlanti-óceánba és melléktengereibe ömlenek. Ezek a folyók általában kiegyenlítettebb vízjárásúak, mint keleti vagy kelet kelé tartó társaik. Az Atlanti-óceánba és Északi-tengerbe ömlő folyók tölcsértorkolatúak ezért jó kikötők - Elba, Temze, Rajna, Loire - a tengerjárás miatt jelentősek.
Európa területének mintegy 17%-a lefolyástalan terület. A lefolyástalan Kaszpi-tengerbe ömlik Európa legnagyobb
folyója, a Volga.
A természet fricskája ez? Vagy Istené?

Láthatjuk tehát - mint már mások is sokan megírták - európa alapvető vízkészlete a történelmi magyarország birtokában volt. Ennek a vízkészletnek még mindig jelentős része, illetve minőségi része található a jelenlegi Magyarország területén. Az EU harca nem Magyarország vagy Orbán Viktor ellen, nem is a demokrácia megvédésére irányul. A harc a vízért folyik. Már most. Ilyen mértékben.
Látom, amint a "nagyhatalmak" celebjei ráteszik a kezüket a magyar földre - nekik az ár nem számít, a feltételeket ők diktálják. És továbbra is látom a magyar gerillákat, akik mennek, szereznek földet - nekik a "bármi ár" megfizetethetetlen.
Őszintén szólva nem értem Kishantost. Volt 20 évig 500 hektár, de akárhogy szépítjük is a dolgot, az ő 20 évüket azért dobta ki az időautomata, mert nem sokkal korábban, másoktól, nemzedékektől, generációktól vették el ugyanazt az "állami" földet. Kishantos mellesleg egy épp olyan "nagybirtokos" bérlő, akik ellen manapság annyit tiltakoznak a fölpályázatok kapcsán a liberálisok.
Ha úgy tetszik, a föld karmája.
500 hektár, nagyon nagy terület. Sok ember munkája megélhetése veszett oda, de biztos kevesebbé, mint annak idején. Most megjönnek az új gazdák és biztos, hogy vegyszerezni fognak. Ez a céljuk. Nem élelmiszert, hanem profitot akarnak  termelni. Ha a kishantosi terület egyben maradna, de körülötte körben mindenki vad vegyszerezésbe kezd majd, 500 hektár ide vagy oda, a valós biogazdálkodásnak mindenképpen vége. A harc tovább folyik a GMO-sok és a "biósok" között, és egyenlőre nem állunk túl jól. Ők egyre vadabb erővel hajkurászák a pénzt, aminek igen nagy ára van. A többiek egyre kétségbesetebben védik a maguk, leszármazottaik és a bolygó életét.

Drukkolok minden magyar gazdának és családjának, barátaiknak és üzletfeleiknek, akiknek feltett szándékuk, hogy megtartják a földet. A maga természetességében.

A Kishantosiak helyében nem igazságért, vagy elvekért, vagy jogokért küzdenék. Sokkal inkább valami más területért, ami lehetőleg nem kell senkinek, ahol nincsenek útjában senkinek. Kishantos vitathatatlan érdeme egy valóban mintaértékű gazdaság felépítése. Tessék mondani, azok miatt, akiktől Önök kapták a földet, hányaknak kellet újrakezdeni?

Megfutamodás? Nem. A biogazdálkodás végül is arról szól, hogy bárhol, bármikor el lehet kezdeni és nagyon hamar meghozza "gyümölcsét".

Le lehet vonulni a pástról dicsfényben, emelt fővel, tisztességes játék végén vesztesen, óriási tapsvihar közepette. És lehet a tisztességtelenségtől megszégyenült nyertesként néma csöndben átvenni a jutalmat is. De a vesztes dicsőségét hamar elhomályosítja a hiszti. Magyarországon nincsen "nem megmúvelhető" terület. Ezért fáj erre az országra, erre a földre sokak foga. Itt a terület halgazdálkodásra is laklmas. Állattartásra, és elképesztő minőségű növények termesztésére predsztinál az éghajlat.

Mindaddig amíg az agrártárca, szemben az elődjeivel, ilyen összegű vidékfejlesztési pénzeket képes megmozgatni, az eddig megszokotthoz képest ilyen mértékű támogatásokkal képes segíteni a fiatal gazdákat, addig lássuk meg a jót is. Mindig lesznek hiénák, a természet törvényei szerint.
Magunkra vennék az ódiumát egy faj kipusztításának? Inkább tarsuk féken őket!

Tegnap átjött az Öreg.

Egy kosár őszibarackkal. Keze remeg, lába ingatag, de a termete, tartása szálfa. Kezében kiszáradt, nyikorgó fonott tál (olyan, mint a kosár, csak nincs füle) - kérdem tőle: Mi baj Feri bácsi? De mint a tál, nyikorognak a csontjai is, belülről, talán azért sem hallja...

"- 45 után ezt a világot megette a rosseb. Ezt még itt az én apám ültette, hívjad fiam a gyerekeket!"

Ha apám mondaná, tán legyintenék... - Tedd csak le! De jön az Öreg, én törlöm a kezem, közben kiálltok: Manó! Picúr! Többiek! Hol vagytok? Gyerteeeeek!!! Ezt már egy árva lehelettel erőteljesebben, hogy semmi kétség ne merülhessen fel az eredményt illetően. És már jönnek is a kert ezer zugából és rejtekéből, hirtelen apró embersereg közepén találom magam, zsizsegnek, zajonganak, kiabálnak, félszemmel lesik minden mozdulatomat... sejtik ebből valami finomság, csemege lesz. Csupa "kosz" mindenük, fa, föld, víz, sár....
Az Öreg legyint, én csendben leülök. A kicsik nem értik, nem mernek közel menni az Öreghez, mindig tisztes távolból szemlélik. Mély ráncai, fogatlansága, a kalap...

Az Öreg meg, mint a kiskutyákkal szokás, odagurít egy barackot. A földön. Csak úgy... Eztán még egyet, és még egyet... egyre közelebb. Közben az elsőt felvette a legkisebb, és ahogy illik, azonnal a szájába veszi. ... Nézem... letottyan a fenekére... és arcán az őszinte meglepődés és boldogság édes elegye... mennyei mosoly. Olyan, amilyet még a sajátjaim arcán sem láttam azelőtt.... elszomorodom. Közben kézben a második barack is, csak úgy a földről... mosoly, totty... mosolygok... és látom, hogy mennek az Öreg felé. Fenntartás nélkül, másznak az ölébe, csacsognak és folyik a szájukon, az arcukon, a kezükön az édes baracklé... ragadnak. Könnyem csordul és boldog vagyok. Közben látom, hogy az egyik gyerek egészen közel hajol az Öreghez - nem szokták - az Öreg súg valamit...

Álmos lassan lemászik, keze a háta mögött és elindul felém. Közben csend lett, csak a teli szájak csendes hullámzása... Az öreg átszól: - Egyed! Csak ennyit mond és vár. És néz. Zavarba jövök, harapok. A gyümölcs nagyobb, mint az öklöm, a héja felfoszlik, a nektár kiserked... Nem értem. Öntudatlanul is lehunyom a szemem, érzem ahogy a számban szétárad a friss barack zamata. Ilyet még nem ettem! Édes! Fényes! Letottyanok, mint a gyermek, egy pillanatra megszűnik a külvilág, kinyitom a szemem, mosolygok, arcomon, kezemen folyik a baracklé...
Az Öreg arcán halvány mosoly suhan át, mintha ott sem lett volna, talán ezt is csak képzeltem - mint száz hosszú évet egyetlen nyárba sűrítve - mintha száz év nyarát egyetlen pillanatnyi napsütésben esszencivá érlelve megkaptam volna ebben az egy harapásban. Ez nem génsebészet. Még csak nem is evolúció, ez Isten. Tradíció, hagyomány, érték. Ez egy kész Termék, a világ legmenőbb luxusáruházából, by Nature. Az Öreg ül, néz, a nagy csenben, senki nem szól. Aztán feláll, mielőtt elfogyna a barack, mielőtt bárki, bármit is mondhatna... elindul. Lassan, rozogán, nyekergőn. Látva távozását, hirtelen felugrok, az arcomon csorog a lé, a kezemben a félig rágott gyümölcs, még mindig ragad, szaladok utána, mint egy udvarias kisgyerek, hogy a kapuig kísérjem, kiengedjem. Újra ismerős-mogorván legyint, aztán elmenőben odaszól:
- Tíz éve nem adott ekkora gyümölcsöt. Amíg én élek, már nem is fog!
Aztán, mint aki nem biztos a dolgában, hozzáteszi: Téged várt!

Elmegy, és itt hagyja a hátát, a járását, a szagát, a barack ízét. És még sok mindent. Akkor még nem értem..... itthagy vagy 20 magot. Pontosan 16-ot. Alkonyattájt, mikor sztészélednek az apróságok és mindenki hazaindul, már tudom baj van. Nincs meg, csak 12 mag. 4 hiányzik. A kapuból visszaszalad a sereg és azt játszuk, hogy itt volt az Öreg, az erdei manók Varászlója és hozott nekünk varázsmagokat. De a házimanók megpróbáltak elcseeni 4-et, ezért most nagyon hallkan meg kell keresnünk és vissza kell szereznünk azokat.

A házimanók kicsit hasonlítanak a városlakókra, mindig mindent azonnal akarnak.

Nem tudják, hogy ha elültetjük a magokat, akkor lesz sok gyümölcs és még több mag.... Eszembe jut a Hét krajcár is. Ráébredek, hogy már nem is pénzt, de gyümölcsmgvakat hajkurászunk az esti félhomályban. Mi is a szegénység? Ha azt hiszed, gyümölcs az amit eszel, a hipermulti-közértből.14, 15, 16! Megvan mind. Többet ér az aranynál! Féltve viszem be, aztán mégse, kiteszem a rovaroknak.... nevetséges. Hajnalban kimegyek és behozom, nehogy elvigyen egy szemet is valami rágcsáló. Matatok a zárral, surrogás és lám, 14. Isten dönt!

Ősi magyar barackfajta. Közben felnevetek magamban... az őszibarack Kínában őshonos vadon termő gyümölcs volt. Valaha. Minimum 3-4000 éve termesztik tudatosan. Van némi eltérés a kutatók véleményében, de senki szerint sem fiatalabb, 3000 évnél, mint kultúrnövény. Az őszibarack magnézium és kalciumtartalma lényegesen magasabb mint a többi hasonló gyümölcsé. Így főleg gyermek és idős korban is kifejezetten ajánlott, segít a csontokban tartani a kalciumot.
Nos, kérdés, hogy ki mit gondol a magyarság eredetéről, de eléggé logikusnak tűnik, hogy mint tudatosan, szervezett rendben, felkészülve errefelé vándorló nép, szépen hoztuk magunkkal, csemeteként, egészen a Kárpát-medencéig. (Másik terjedési útvonal a Selyem-úton keresztül, Olaszországon át. Kedves cáfolni vágyók! Nem lehetséges másik útvonal, hanem időben egy kicsit későbbi.)

Mondják a barackfa kényes. Hát az öreg nem nagyon nyúl hozzá, permetet tán sose látott. Néha jut a madaraknak is a tetején, néha nekünk sem az alján se. Állítólag van még egy megszállott ember, valahol a Balaton-felvidék (?) környékén aki több, mint félezer ősi magyar gyümölcsfajtát gyűjtött össze.
Ha úgy vesszük, a nemzetközi gyümölcskereskedelemben évezredes tapasztalatunk van. Arról nem is beszélve, hogy volt idő, amikor a Kárpát-medencét Európa egybefüggő gyümölcsöskertjének hívták. És ezek a gyümölcsök nyersen vagy feldolgozva a legnagyobb királyok asztalain fejezték be útjukat.

Nézem közben a hazai agárágazat változását, a média reakcióit. A földosztás, földelvétel, újraosztás, bérlet mindig érzékeny pontja a magyarnak történelemnek. A magyar embernek is. Annak, aki a földön, a földből él.
Ennek a vidéknek a földrajzi adottságai egészen különlegesek, egyedülállóak. Éppen ezért az itt termő növények is. Jött a hír, hogy Oroszországban járt egy ismerős, és látta a Paprika Bolot. Belülről is. A Barilla tésztán erősen
csodálkozott. A cirill feliratos Bonduelle  "lecsó"-n már nevetett. Rendes alföldi parasztgyerek, tudja, hogy a franciáknak jó volt dolgozni. Még régen. Politikától mentesen. De azt mondta, hogy ami magyar élemiszer kapható abban a botban, az hihetetlen. Hihetetlen! - ezt mondta. Zöldséget, gyümölcsöt ilyet, itthon csak a prémium-minőségű boltokban látni.
Hogy miért? Az más kérdés.A lényeg a minőség! A magyar minőség, amit itthon állítanak elő.
A magyar, a kárpát-medencei friss árú, amiről pontosan tudja egész Európa, hogy ilyen paradicsom, uborka... Semmi sem terem ILYENRE, máshol. CSAK ITT. Még a legközelebbi szomszédainknál se.  Ilyen szépre, finomra. Mindenki öli egymást egy falat földért - így néz ki a pesti íróasztalkukacoknak. És jajj, szegénylegények, nem jut nekik, mert elszedik a cudar urak. Elszedik, ez így igaz, a Jóisten vessen számot velük! Azok, akik a nagyokat kapják, azok nekem sem barátaim. De az dogmatikus általánosítás, ami
manapság ebben a témában jön, hát mélységesen fölháborít. Mert nem csak a Csányik és társaik "pályáznak". Egy álljon ide közületek elibém, és mondja azt, hogy az Ő MINISZTERE ilyet soha nem tenne. Nem is tett. Ó, édes ballib, felejthetetlen mesedélutánok...
Drága fiaim! Elárulnátok, hogy szerintetek milyen földet osztogatnak szét? Állami föld. Tájvédelmi körzet kezelésében lévő föld. Édes gyerekeim. Ti büszke européer humanisták. Ezeket a most osztásban lévő földeket eléggé elvették sokaktól, erővel. Nem rémlik?
Ja, hogy az fejlődés volt? Meg demokrácia? Igen a tiétek és nem bárki másé. Az én őseim még végigélték és el is mesélték - nem személyes katsztrófájukat, hanem azt, ahogyan végignézték, miként pusztította magyar és orosz kézenfogva a földeket. Hozzá nem értésből, irigységből, pusztítási vágyból. Hogyan égették fel részben szó szerint, részben képletesen a gyümölcsöst, a szőlőt, hogyan lett tarló a gabonaföldből, hogyan pusztult el nyom nélkül a birtok fűszer és gyógynövénykertje, amiből a jó gazda nem csak magát és családját, de a környékbelieket, parasztot, papot, idegent, vendéget, ápoltatott ha kellett.
Mi a nagyobb fájdalom? Hogy nem ti kapjátok? Hogy mások kapják?

Van egy nehezen érthető nézőpont, amikor mindegy, hogy tiéd, vagy az enyém-e. Amikor nem kívánod, hogy ne dögöljön meg a szomszéd tehene! Amikor, habár neked sincs, mégsem pusztítod a másikét. Örülsz a sikereinek. Tapasztalatokat cseréltek. Együtt törekedtek a jóra.
Tudom, nehezen érthető. Az nem az én gyümölcsöm, vagy a tied. Ez a mienk.
Is lehetne.....

Az én koromban - főleg ha az ember teljesítőképességéhez mérve is időt nyer - mi mást tehet, mint tanít. No persze nem iskolában, ahhoz ugyanis nem vagyok elég erkölcsös, hisz pálinkát is, gyereket is csináltam már, tehát csak úgy élettapasztalatból. Ez, a kulturális hagyaték átadásának az emberiség által gyakorolt módja több ezer éve. Mióta emberi kultúra létezik a földön. Az öregek tudása minden család, nép, nemzet életében a megmaradás feltétele.

A mai korosztály azzal szereti rémítgetni magát, hogy mi történne, ha beköszöntene a nagy áramszünet, és nem lenne semmi. Furcsa, hogy ők, miről gondolják azt, hogy "semmi"... Elmondom. Nem lenne semmi. Ez a semmi, egy viszonylagos semmi, mert bár "semmi" sem működne (kommunikáció, média, közlekedés, ipar, hogy tovább ne is soroljam) és bár legtöbben valószínűleg hangosan óbégatnának, a nagy tudatlannak hitt tömegeket hergelve, hogy itt a világvége, itt az emberi kultúra vége, csak a kiválasztottak (értsd: akit "mi" kiválasztunk) maradhatnak életben (értsd: élvezhetik tovább az eddig megszokott kényelmi funkciók maradékát). Mert a civilizációs "vívmányok" elveszítenék az eddig nekik tulajdonított jelentőségüket és egészen más értékrend lépne életbe. Ha vannak öregek. Ám elmondom, azoknak lenne nagyobb túlélési esélyük, akik addig "nehezebb körülmények között éltek". A kényelmeseknek, puhányoknak nem sok esélyük lenne, maximum tartalékaik feléléséig.
A fenntartható fejlődés máshol fogja felütni a fejét...

A fene megette! Nem csak nézek de látok is. Gondoltam jobb lenne fordítva, de ne örüljön a sok politikai újságíró, érzékeny recenzor, akik szintúgy részesei a színjátéknak. Nem a "nemzeti",  a "demokratikus", vagy "liberális", csak ezen kis magyar színjátszásnak. Gondolkodom, milyen idősek is ezek az emberek, akik olybá tűnik, a hatalom és a média fényes ösvényeinek útvesztőiben elvesztették saját múltjukat és emlékezetüket.
Az Isten úgy adta, hogy most már azt mondok amit akarok, egy személy van csak kinek elszámolással tartozom, az pedig nem köztetek él. Annyi mindent láttam - és nem csak néztem - ezen a bolygón, hogy most már csak egy maradt hátra...
Túl régóta látom mi folyik itt, és nem értem mit is csináltok Ti tulajdonképpen.

Én mától csak Hazabeszélek.
Egy felé van a haza. A haza nem nemzeti, nem liberális, nem demokratikus, a haza a szívben van. A haza Istennél van!

Az egyetemes filozófiatörténet - nyilván jön majd a kritika - de tulajdonképpen nem más, mint tanítványok lázadása mestereik tanai ellen. Cáfolat a cafáfolatra, melyeket kezdetben vala Istentől eredeztetettek, így fejlődési útvonalként nem maradt más hátra, mint - Istennek hívénk magunkat - saját képünkre formálni a világot. A pusztulás a vérünkben van - ha születtünk, hát meg is halunk - minden más elképzelés, az élet (értsd: hatalom, befolyás) megőrzésére, meghosszabbítására, mérhetetlen arroganciája fajunknak. A nyugati, keresztény kultúrkör letéteményesei nem sok alázatot tanultak Istenüktől, embertársaiktól, de még saját kárukból sem. Máris hallom az "alázat" elleni kifogásokat... Aki akar, folytasson etimológiai kutatásokat az alázat, megalázkodás és megaláz szó jelentéstartalmának tekintetében, aki képben van, csak az olvasson tovább.

Nézem, hogy többen nehezményezik a karcagi birkapörkölt esetét... elgondolom, hogy a miniszter ül a szobájában a földtörvénnyel kapcsolatos kifogások kereszttüzében, amikor hirtelen eszébe jut a hazai és vadul lobbizni kezd egy új hungarikumért... elképzelhető lenne, de nem életszerű.
Miközben annyi más "bajságot" és "nehézményt" lehetne találni - úgy tűnik - a szerzőnek is csak a birkapörkölt fáj. Gondolom ráér.
Hát kérem tisztelettel én utálom a birkapörköltet. Igaz, ezt onnan tudom, hogy korábban ettem jót és rosszat egyaránt. Kóstoltam a legjobbat, a karcagit, ízleltem ehetetlent és kínáltak már büdössel is...Így aztán tudom, hogy nem szeretem, sőt utálom - de annyit foglalkoztam vele, hogy valamelyest értek hozzá. Ezért kérem, hagyjunk valami vékonyka hajszálat az igazságnak vagy esetleg a (gasztro) kultúrának is...
A báránynak létezik több, kifinomult elkészítési módja, igazi culináris élvezet egyszer ezeket végigkóstolni - mi több, a bárány elkészítésének non plus ultráját jelenti, ha a Mester tudja a módját, a jószág minden darabja felhasználásának oly módon, hogy minden az adott vacsorán belül kerül felszolgálása. Ebben az esetben 44 a varászszám, ennyi féle étel készíthető egy vacsoramenün belül egy kisbárányból. (Igaz ez is elsősorban magyar specialitás.)
A birka több nép életében nemzeti eledelnek számít: fél perzsia, arábia, india, kína de görög, török, sőt spanyol, jobbára baszk autentikus receptek is léteznek. Mindenki aprít, szeletel, válogat, készít ezer-féle ételt, szószt, "csonszot", "körit", és minden részét felhasználja a jószágnak: külön-külön. De egy lábosban csak mi tudjuk ízletesen elkészíteni. Mondhatnó a szerző, hogy mert persze, mert csak mi vagyunk ilyen barbár állatok.
De némi kultúrantropológiai és migrációs ismeretekkel felszerelve lehet tudni, hogy a birka, tartási sajátosságainál fogva a vándorló és nomád népek életében tölt be jelentős szerepet. Egyetlen hasonló gasztronómiai eljárás van még a világon, amely valamelyeset is hasonlít a fent említettre: valahol belső Mongóliában főznek egész birkát, leves készül belőle. Bármily hihetetlen, de a mongoloknak is van gasztrokultúrájuk, és a helyi földrajzi viszonyok következtében ha nem is oly ínyenc, mint a miénk, de van...
Szóval a karcagiak pörköltje...egyedülálló a világon. Jogilag akár a világörökség része is lehetne. Aki egy kicsit is ért a főzéshez, az tudja, hogy kevés fűszerrel, saját lében főtt húsok... aki tudja, érti.
Szóval megint csak tudunk valamit, amit mi tudunk egyedül a világon. Ehető, finom, különleges. Igazán magyar, belefér a pörköltország imidzsbe. Nem egy Teller Ede.... de vállalható.
Így aztán Pörköltország lakóiban ilyenkor felmerül, hogy az osztrákoknak sem ciki a weisserwurst, a németek pedig egyenesen a bratwurst őshazájának számítanak az européer őslakosság körében. Nekik nem ciki sör és kolbász országnak lenni. Nem is beszélve a "csigaevő" franciákról. Miért rosszabb a pörkölt és pálinka??? No de ez csak egy költői kérdés....ki hova beszél???
Csak ara tudok gondolni hirtelen, hogy a fejjel főzött birkapörkölt a szerzőnek nem túl kifinomult; hogy haragszik az karcagi expolgármesterre, mert a kifogásolt húsz év alatt egyszer sem hívták meg egy jó pörköltös, vadászatos bulira...és neki csak a fóliás bratwurst maradt... Európából. Mert Karcagon a polgármesterek az elmúlt 20 és 200 évben is jöttek, mentek de a karcagi birkapörkölt maradt....